Győr Magyarország legdinamikusabb, leginnovatívabb megyei jogú városa – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadásában megjelent tanulmányból, amely szerint ebben szerepet játszik, hogy a Széchenyi István Egyetem szorosan összekapcsolódott a kisalföldi megyeszékhely gazdaságával, és egyben katalizátora is a szellemi életnek. A kutatók 30 mutató figyelembe vételével állították fel a 25 település sorrendjét.
A KSH kiadásában megjelenő tudományos folyóirat, a Területi Statisztika legutóbbi számában jelent meg Sikos T. Tamás és Szendi Dóra, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara munkatársainak „A hazai megyei jogú városok gazdasági és környezeti fenntarthatóságának mérése, 2020–2021)” című tanulmánya. A kutatók a 25 települést az ENSZ fenntartható fejlődési céljai közül háromban – tisztességes munka és gazdasági növekedés; ipar, innováció és infrastruktúra; fenntartható városok és közösségek – vizsgálták. A végső sorrendet eldöntő komplex indexet csaknem harminc mutató figyelembevételével határozták meg.
Ennek alapján a lista élén Győr áll, megelőzve többek között olyan egyetemi és iskolavárosokat is, mint Pécs, Debrecen, Miskolc, Sopron, Veszprém, Szeged, Kecskemét, Szombathely és Eger.
A tanulmány Győrről megállapítja, hogy „ma a legdinamikusabb, leginnovatívabb megyei jogú városnak számít”, a legmagasabb komplex indexszel. „A város dinamikájához és jelenlegi fejlődési folyamatához jelentős mértékben hozzájárul az Audi Hungaria Zrt. autógyár és a hozzá kapcsolódó beszállítói hálózat. A kiváló munkalehetőségek következtében magas (…) az egy lakosra jutó nettó jövedelem (1.662.287 forint), ugyanakkor alacsony (4,0 ezrelék) a 180 napon túl nyilvántartott álláskeresők aránya” – szögezték le a kutatók. Hozzátették: a lakók anyagi helyzetükkel való elégedettsége 5,9 (0–10-es skálán), ami a legmagasabb kategóriába tartozik.
„Győr közép- és felsőoktatása magas színvonalú, a Széchenyi István Egyetem a város életében meghatározó, szorosan egybeforrt a város gazdaságával, és egyben katalizátora is a város szellemi életének.
A város hangulatához a számos műemlék épület is jelentős mértékben hozzájárul, és ez kihat lakóinak a lakókörnyezettel való elégedettségére, amely 7,8 (0–10-es skálán). Továbbá a tiszta környezet (…) is javítja a városképet” – összegeztek a kutatók.
A Széchenyi István hallgatói naprakész tudáshoz, a munkaerőpiacon értékes diplomához juthatnak az intézményben.
(Fotó: Májer Csaba József)
„A Széchenyi István Egyetem stratégiai céljai között fogalmazta meg, hogy a technológiai területek fejlesztésével, a fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektetve kíván hozzájárulni a térség fejlődéséhez, a társadalom jólétéhez. Ezen törekvéseink eredményeire már eddig is számos pozitív visszaigazolást kaptunk: példaként említhetem, hogy a Times Higher Education fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorábann intézményünket »a fenntartható városok és közösségek« kategóriában a világ háromszáz legjobb egyeteme közé sorolták. A mostani tudományos tanulmány megállapításai újabb megerősítést jelentenek, és azt is alátámasztják, hogy a hallgatók egy pezsgő, szép, tiszta városba érkeznek, az egyetemünkön megszerzett értékes diplomával pedig könnyen el tudnak elhelyezkedni, és az átlagosnál magasabb jövedelemhez juthatnak”
– hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
Győr pezsgő kulturális és fesztiváléletéhez a Széchenyi István Egyetem is hozzájárul.
A lehető legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat – például sütiket – használunk, amelyek segítségével eszközinformációkat tárolunk és/vagy érünk el. Az ezekhez a technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy ezen a weboldalon olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését hátrányosan befolyásolhatja.
Általános
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges ahhoz a jogos célhoz, hogy lehetővé tegye az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételét, vagy kizárólag abból a célból, hogy elektronikus hírközlő hálózaton keresztül kommunikáció továbbítását végezze.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag statisztikai célokra használunk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés szükséges a felhasználói profilok létrehozásához hirdetések küldése céljából, illetve a felhasználó nyomon követéséhez egy weboldalon vagy több weboldalon keresztül, hasonló marketingcélok érdekében.