ELHUNYT DR. TÓTH PÉTER, AZ ENERGETIKA ELMÉLETÉNEK ÉS GYAKORLATÁNAK JELES GYŐRI EGYETEMI OKTATÓJA

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt dr. Tóth Péter ny. egyetemi docens, okl. vegyipari gépészmérnök, okl. erőgépész-épületgépész, okl. klímatechnikai szakmérnök, okl. gépipari gazdasági mérnök, az intézmény Műszaki Osztályának egykori vezetője, a Környezetmérnöki Tanszék volt oktatója.

Dr. Tóth Péter, ny. egyetemi docens, okl. vegyipari gépészmérnök, energetikai szakember

Dr. Tóth Péter 1975. október 24-től 2014. december 31-ig, 39 éven át dolgozott a Széchenyi István Egyetemen. Felkészültségével, meggyőző érvelési stílusával hatékonyan járult hozzá az intézmény fejlődéséhez. Tevékenységét, gondolkodását az energia és a környezet viszonya, a környezetbiztonság, az energiatudatos építészet, az épületfizika kérdései határozták meg. Az egyetem műszaki hátterének szervezése, irányítása, a nappali tagozatos hallgatók oktatása mellett közreműködött a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola doktor-jelöltjeinek szakmai felkészítésében is.

Egyetemi közéleti, közösségi feladatvállalásának színtere a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, az érdekvédelem hatékony és folyamatos fóruma. Dr. Tóth Péter 1989-tól 2015-ig, tizenhat éven át a helyi szakszervezet elnökeként eredményesen, közmegelégedésre végezte érdekvédelmi munkáját.

A Magyar Szélenergia Társaságnak 2001-től 2010-ig elnöke volt, majd a szakmai szervezet tiszteletbeli elnöke lett. Világnézeti elkötelezettségét, világszemléletét a Kereszténydemokrata Néppárt győri elnökeként végzett több éves munkája is fémjelzi.

Szakmai életútját, felkészültségét és valóságszemléletét igazságügyi szakértőként végzett több évtizedes munkája is értékként jeleníti meg.

Munkáját, életútjának eredményeit szakmai elismerések, díjak sora jelzi.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!