ELHUNYT DR. CSIZMADIA ÉVA, A FUVARJOG TEKINTÉLYES GYŐRI SZAKEMBERE

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 84. évében elhunyt dr. Csizmadia Éva jogász, az Üzemgazdasági és Szervezési Tanszék egykori főiskolai docense, a fuvarjog oktatásának, elméletének és gyakorlatának elismert, tekintélyes szakembere.

Dr. Csizmadia Éva 1973-tól 1986-ig oktatott főállású munkatársként jogelőd intézményünkben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Pályáját az Újhegyi úton, a Gépjármű-közlekedési Tagozaton kezdte, s az áttelepülés után, 1975-től Győrben, az új révfalui kampuszon teljesedett ki szakmai munkája. Tekintélyes mesterek, dr. Benkő László és dr. Papp Endre professzorok voltak győri mentorai. A tanszék szakmai munkájában dr. Hegedüs Gyula alapító főigazgató, dr. Szalay Gyula, a győri jogászképzés egyik alapító atyja is a munkatársai között szerepelt. Szakmai specialitása a fuvarjog, a kereskedelmi jog oktatása, elméletének és gyakorlatának elemző bemutatása volt. Győri főállású munkaviszonya megszűntével több, mint két évtizedig óraadóként vett részt a széchenyis mérnökképzésben, a jogászképzésben.

Akkori kortársai, kollégái, hallgatói derűs, határozott kiállású, kiválóan felkészült oktatóként minősítették. Ez volt tekintélyének megalapozója az oktatói karban, a hallgatók körében. Megjelenésében, öltözködésében is az igényesség jellemezte.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!