Az Alumni Talk podcast vendége a széchenyis legenda, Kuti József tanár úr

Karácsonyhoz közeledve az Alumni Talk podcast idei utolsó epizódjában közkívánatra egy olyan beszélgetést rögzítettünk, amely bizonyára melegséggel tölti el a széchenyis szíveket. Kuti József tanár úr maga a legenda a Széchenyi István Egyetem történetében, aki már a kezdetektől részese volt az intézmény dinamikus fejlődésének. Történetei a budapesti Szerb utcában kezdődnek, majd a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) megalakulásán és az egyetemmé váláson át, a jelenkori campus falai között most is íródnak. Az egyetem ikonikus alakja adventi üzenettel köszönti az egyetemi polgárokat. Érdemes meghallgatni!

Kuti József villamosmérnök, okleveles matematika–fizika szakos középiskolai tanár, a Széchenyi István Egyetem nyugalmazott egyetemi oktatója a hatvanas években kezdett dolgozni a győri egyetem jogelőd intézményében. Az 1970-es évek közepétől oktatási főigazgató-helyettesként egyik irányítója volt az egy szegedi és három budapesti intézetből megalakult győri KTMF ma is példaként emlegetett integrációjának. A Magyar Református Egyház tisztségviselőjeként, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete alapító elnökeként is ismert.

Az intézmény egyik meghatározó személyiségének tevékenységét a hallgató-központú gondolkodás határozta, határozza meg. Kuti József ma is aktív kapcsolatot ápol volt távközlési és más mérnöki szakon végzett tanítványaival. Ez utóbbi ékes példája az intézmény első aranydiploma-átadó ünnepsége volt idén nyáron, amikor ötven év után is szeretettel vették körbe egykori tanítványai. Kérdésünkre, hogy mi a titka, Kuti tanár úr szerényen felelt: „Titok nincs. Bár két oldalon áll a tanár és a diák, ezen két oldal közötti falnak átjárhatónak és áttetszőnek kell lennie. Nincsenek egyiknek sem titkai a másik előtt… együtt vagyunk egészek.”

A kezdetekre visszatekintve elmondta, hogy a pedagógia szeretete és a matematika szépsége már középiskolásként irányt mutatott neki későbbi pályája irányába. Már a jogelőd KTMF megalakulásánál is tevékenyen jelen volt, így krónikása lett a győri modernkori felsőoktatás szerveződésének, a rendszerváltásnak, majd az egyetemmé alakulás éveinek. A több mint fél évszázados történet összefoglalásaként Kuti tanár úr elmondta: „A cél mindvégig az volt: a városba, az országba, az Európai Unióba tájékozott, tudományra éhes, kutatásra kész, publikálni képes műszaki értelmiséget nevelni.”

Sportszervező munkássága is kiemelkedő volt az intézményben. A sport szeretete ösztönözte arra ugyanis, hogy 1973-ban alapító elnökként megszervezte és útjára bocsátotta a mai nevén Széchenyi István Egyetem Sportegyesületet. Ezzel kapcsolatban Kuti József tanár úr hangsúlyozta, hogy annak idején a versenyeknek és a sporttalálkozóknak jelentős diplomáciai szerepük volt a felsőoktatásban. A győri hallgatók eljutottak a világ számos országába, az intézménybe pedig külföldi vendégprofesszorok, diákok érkezhettek ennek kapcsán. Mint mondta, később, a kétezres években az egyetemen megtartott világvilágversenyek is tovább erősítették az intézmény jó hírnevét.

A tanár úr örömmel vesz részt alumnitalálkozókon is. Szinte nincs olyan hónap, hogy ne találkozna egykori diákjaival valamilyen fórumon vagy találkozón. „Hatalmas büszkeséggel vezetem körbe a 30-40-50 éve végzett alumnikat a campus területén, megmutatva, hogy milyen fejlődésen ment keresztül az intézmény az elmúlt évtizedekben. A legbüszkébb a Távközlési Laboratóriumra vagyok, ahol egykori hallgatóimmal, értve egymás nyelvét, együtt csodáljuk az új technikát” – foglalta össze a podcastban.

Kuti József az alábbi adventi gondolatokkal zárta a beszélgetést: „Ha van születés, újjászületés, ha van ígéret… akkor van remény. Az üzenet, amely az embernek megnyugvást, békét, békességet jelent.”