A Széchenyi István Egyetem debütált a Times Higher Education világranglistáján is

Története során először került fel az egyik legnagyobb presztízsű világranglistára a Széchenyi István Egyetem, ami azt jelenti, hogy a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozik. Az eredmény óriási siker, a Times Higher Education rangsorának készítői ugyanis a felsőoktatási intézmények tudományos teljesítményét a legszigorúbb sztenderdek alapján mérik.

A világban a két legelismertebb és az egyetemisták által leginkább figyelt felsőoktatási rangsor a Quacquarelli Symondsé (QS) és a Times Higher Educationé (THE). Az előbbi júniusban jelentette meg világranglistáját, amelyre harmadszor került fel a Széchenyi István Egyetem, az 1001–1200. helyen jegyezve. Emellett a múlt héten első ízben közzétett európai QS-ranglistán ugyancsak szerepel az intézmény, a hatodik legjobb hazai egyetemként a 382. helyen. A THE szeptember 27-én adta ki idei világranglistáját, amelyen története során először olvasható a Széchenyi-egyetem neve. A lista presztízsét mutatja, hogy a dobogót az egyesült királyságbeli Oxfordi Egyetem, valamint az egyesült államokbeli Stanford Egyetem és Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) alkotja.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által ezzel kapcsolatban kiadott sajtóközlemény idézi Phil Batyt, a THE globális ügyekért felelős vezetőjét, aki szerint lenyűgöző látni, hogy Magyarország megerősítette pozícióját a Times Higher Education World University Rankings rangsorában. „A THE rangsor csak a kutatásintenzív és globálisan orientált egyetemek számára nyitott. Ez a világ legátfogóbb, legkiegyensúlyozottabb és legszigorúbb teljesítményértékelési rendszere, amely tizenhét különálló teljesítménymutatót alkalmaz” – fogalmazott, külön gratulálva a Széchenyi István Egyetemnek, hogy először került fel a világranglistára.

A Széchenyi István Egyetem a THE világranglistája alapján a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozik.

„Közösségünk számára hatalmas öröm és büszkeség, hogy egyetemünk mindkét nagy nemzetközi minősítő szervezet világranglistáján szerepel. Debütálásunk a THE rangsorában azt jelenti, hogy a világ 29 ezer egyeteme közül a legjobb öt százalékba tartozunk. Célunk az, hogy a jövőben tovább lépjünk előre” – hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.

„A THE világranglistájának különlegessége, hogy az egyetemek tudományos teljesítményét a legszigorúbb sztenderdek alapján méri, ezért óriási eredmény hogy intézményünk is felkerült a rangsorra. A részletes adatok szerint egyetemünk a hallgatók külföldi részképzésekre történő ösztönzésében, a kutatási források és az intézményi jövedelem generálásában, a fogadott nemzetközi hallgatók magyar hallgatókra vetített számában, valamint a fogadott külföldi vendégprofesszorok számában teljesített kiemelkedően” – húzta alá dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese.