A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar frissdiplomásait köszöntötték

Doktoravatási és diplomaátadó ünnepséget tartottak pénteken az Egyetemi Hangversenyteremben, ahol a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának 33 végzős hallgatója vehette át oklevelét. Az eseményen átadták a Pro Auditoribus és a Doktorandusz Önkormányzat díjait is.

Dr. Smuk Péter, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a doktorrá avatás és diplomaátadó emelkedett pillanatai után beszédében megköszönte a végzősök és családjaik kitartását, támogatását, amelyre az elmúlt időszakban kiemelt szükség volt, hiszen az ünnepelteknek a világjárvány miatt nehezített körülmények között kellett teljesíteniük tanulmányaikat.

A frissdiplomásokat a Széchenyi István Egyetem visszavárja.

(Fotó: Horváth Márton)

„Diplomásaink eddigi sikerei alapján biztos vagyok benne, hogy oklevelük és megszerzett tudásuk megfelelő belépőt biztosít a különféle hivatásrendeknél való helytállásukhoz, sikeres karrierpályájuk megkezdéséhez” – mutatott rá a dékán, majd a Széchenyi alumniknak azt kívánta, szabadságszerető emberek legyenek.

Amint fogalmazott: „A szabadság hiányát a szellemileg kiszolgáltatottak élik meg igazán. A kiművelt emberfőnek azonban jó esélye van helytállni, kapaszkodókat találni ebben a – sokszor – bizonytalan világban”.

Az eseményen az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a hallgatókért végzett munkájuk elismeréseként Pro Auditoribus díj elismerő emléklapot adományozott a végzősök közül Király Ramónnak és Pro Auditoribus díj elismerő oklevelet Nemes Alexandrának. Az oktatók közül a Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Kar általános és társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, dr. Erdős Csaba egyetemi docens vehette át az „oktatók a hallgatókért” megtisztelő elismerést.

Nemes Alexandra Pro Auditoribus díj elismerő oklevelet vehetett át.

(Fotó: Horváth Márton)

A Doktorandusz Önkormányzat díjával az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola most leköszönő vezetőjét, dr. Szigeti Péter professzor emeritust tüntették ki, akit egyben Életút-díjban is részesítettek több évtizedes kiemelkedő tudományos-oktatói munkássága, valamint a győri jogi kar fejlődése és növekedése érdekében végzett látványos tevékenységéért.

A hangversenyteremből kilépve boldogan nyilatkozott portálunknak a veszprémi frissdiplomás, Tárkányi Edina, akit máris vár állása a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalánál. „A Széchenyi-egyetemet kiváló elhelyezkedése, és jó híre miatt választottam. Egy korábban elkezdett pécsi képzést hagytam ott a győriért, és nagyon jól tettem. Az, hogy azonnal állást találtam, nem véletlen ” – mondta érdeklődésünkre.

A diplomaátadó ünnepi tanács tagjai: dr. Knapp László dékánhelyettes, dr. Baranyi Péter rektor, dr. Smuk Péter dékán, dr. Erdős Csaba dékánhelyettes.  (Fotó: Horváth Márton)

Díszvendégek

Az ünnepség kiemelt vendégei voltak dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke, dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke, dr. Havasi Dezső, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, dr. Urbán Zoltán László dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Megye rendőrfőkapitánya és dr. Simon Attila címzetes egyetemi docens, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

A doktorrá avatás ünnepi pillanatai. (Fotó: Horváth Márton)