Megrendülten tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt dr. Fátrai György okleveles építészmérnök, nyugalmazott egyetemi docens, a Műszaki Tudományi Kar egykori dékánhelyettese, volt tanszékvezető.
Dr. Fátrai György 1980-tól 2015-ig, nyugállományba vonulásáig, 35 éven át a győri építész- és építőmérnök képzés szakmai kiteljesítését, programját alakító csapat meghatározó személyisége volt. PhD tudományos fokozatát az Universitas-Győr Alapítvány ösztöndíjasaként Épületszerkezettan szaktudományból, anyagtudomány témakörben 2005-ben védte meg.
Az Építészeti és Épület-szerkezettani Tanszék tudományos kutató munkáiban az épületdiagnosztika, a patológia, a történeti tetők, a szerkezetfejlesztések szakterületen végzett kutatásokat. A Magasépítés, az Építéskivitelezés, az Épület-szerkezettan, az Épületdiagnosztika, az Épített örökségünk, és az Épített környezetünk tárgyak előadójaként, gyakorlatvezetőjeként dolgozott. Több hazai egyetemen vendégoktatóként is megosztotta tudását. Számos, akkreditált felsőfokú-, főiskolai-, egyetemi jegyzetet írt, rendszeresen közreműködött a tárgyak fejlesztési munkálataiban. Helyi és országos tudományos diákköri munka, szakdolgozat, diplomaterv – köztük több díjnyertes – témavezetője, konzulense volt.
2005-2007 között a Szerkezetépítési Tanszék vezetője, 2007-től 2011-ig a Baross Gábor Építési és Közlekedési Intézet igazgatóhelyettese, 2011-2014 között a Műszaki Tudományi Kar általános dékánhelyettese volt. 2012-től 2015-ig vezette az Építészeti és Épületszerkezettani Tanszéket.
Dr. Fátrai György aktívan közreműködött a Széchenyi István Főiskola egyetemmé válási folyamatában, az egyetemi szintű építészképzés akkreditációját elkészítő csapat tagja volt. Részt vett a győri doktori képzésben, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola munkájában. A fakultási- és összegyetemi szintű oktatásfejlesztési programok elkészítésében mindig a szakmai együttműködést, a versenytársak megismerését szorgalmazta.
A mérnökasszisztens-, az építőmester képzés, a műszaki ellenőri tanfolyamok, az építészmérnök alap. és mester szakok tantárgyfejlesztési dokumentumainak kidolgozásában, szakemberek felnőttoktatási továbbképzéseiben is folyamatos és aktív szerepet vállalt. Hazai és külföldi társintézmények épületszerkezettant és építéskivitelezést oktató tanszékeinek konferenciáin, más hazai és külföldi szakmai rendezvényeken is rendszeres előadóként szerepelt.
Folyamatosan publikálta kutatási eredményeit. Kiadói felkérésekre szakmai kézikönyv-fejezetek és szakkönyvek szerzője.
Előadásai, szakmai véleménye, iránymutatásai világos, egyértelmű programot jelentettek. Oktatói, vezetői tevékenységében a rendszeres konzultációt, az együttműködés gyakorlatát hirdette, valósította meg. Hallgatói, kollégái, az építészeti szakma folyamatosan elismerte dr. Fátrai György életútjának értékeit. Generációkon átívelő szakmai munkája, emberi értékei tették elismert, tekintélyes oktatóvá.
Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!
Széchenyi István Egyetem

DR. FÁTRAI GYÖRGY
okleveles építészmérnök,
nyugalmazott egyetemi docens,
a Műszaki Tudományi Kar egykori dékánhelyettese, volt tanszékvezető.
Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!
