A jogi pálya sokak szemében a kötöttségekről szól, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának végzősei számára azonban a július 17-i diplomaátadó ünnepség azt is megmutatta: a jog eszköz a kibontakozásra, a társadalmi felelősségvállalásra, sőt a szakmai szabadság megélésére is.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara július 17-én rendezte meg diplomaátadó és doktoravató ünnepségét a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. Az eseményen 240 hallgató vehette át diplomáját, és avatták doktorrá azokat, akik eredményesen fejezték be osztatlan jogászképzésüket. A kar vezetői, oktatói, valamint a hivatásrendi szervezetek képviselői jelenlétében megtartott rendezvény mérföldkő volt nemcsak a végzettek, hanem a kar története szempontjából is, ugyanis az 1995-ben újraindult győri jogászképzés 30. tanévének lezárását jelentette.
Prof. dr. Smuk Péter dékán beszédében kiemelte, hogy az idei évfolyam nemcsak létszámában és teljesítményében, hanem körülményeiben is különleges volt. „A mostani frissdiplomások munkáját a kar megújulása és megannyi személyes öröm vagy megpróbáltatás színezte” – fogalmazott, hozzátéve: az évfolyam bizonyította, hogy a győri jogászképzés válság- és COVID-álló anyagból készült. A dékán rámutatott arra is, hogy a kar oktatási palettája az igazságügyi igazgatási alapszaktól a doktori képzésig terjed, és 2026 szeptemberében tovább bővül: elindul a gyermekjogi és a kriminológiai mesterszak.

„A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar harminc év alatt a Nyugat-Dunántúl meghatározó jogi képzési központjává vált” – emelte ki beszédében prof. dr. Smuk Péter dékán.
(Fotó: Nagy Gergely)
Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott dr. Posta Attila, a Győri Ügyvédi Kamara elnöke is, aki arra buzdította a frissdiplomásokat, hogy a jogászi hivatás gyakorlása során a törvények betűje mellett mindig figyeljenek azok szellemiségére is, és maradjanak hűek az igazságosság eszméjéhez. „A diploma nem csupán oklevél, hanem egy ígéret is arra, hogy a jog szolgálatában, emberi méltósággal és szakmai felelősséggel végzik majd a munkájukat” – hangsúlyozta.

Dr. Posta Attila, a Győri Ügyvédi Kamara elnöke is köszöntötte a frissdiplomásokat.
(Fotó: Dudás Máté)
Réti Zsófia, a jogászképzés végzőse hallgatótársai nevében köszönt el az alma matertől. „Sokan úgy emlegetnek minket, mint a »Covid-évfolyam«, hiszen tanulmányaink első másfél évét az online térbe szorította a világjárvány. De épp ez az időszak tanított meg minket az alkalmazkodásra, a kitartásra és arra, hogyan kovácsolódhatunk valódi közösséggé a nehézségek ellenére is” – fogalmazott. Kiemelte: a karon biztosított tehetséggondozásnak és közösségi programoknak köszönhetően nemcsak szakmailag, hanem emberileg is maradandó élményekkel gazdagodtak.

Réti Zsófia köszönt el hallgatótársai nevében az egyetemtől.
(Fotó: Adorján András)
A jogi kar kiemelt figyelmet fordít a hallgatók közösségi tevékenységének és oktatói munkához való viszonyának elismerésére is. A Pro Auditoribus díj emléklap minősítésében Oláh Rebeka Lídia (igazságügyi igazgatási alapszak), Székesi Réka (jogász osztatlan képzés), Tátrai Dóra (jogász osztatlan képzés), Torda Dorottya (igazságügyi igazgatási alapszak) és Zalán Eszter (igazságügyi igazgatási alapszak), oklevél minősítésében pedig Feledi Bettina (igazságügyi igazgatási alapszak) és Kiss Napsugár Doroti (jogász osztatlan képzés) részesült.
Az „Oktatók a hallgatókért” díjat dr. Király Péter Bálint, a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék egyetemi adjunktusa kapta. A hallgatók méltatása szerint az oktató mindig elérhető volt számukra, segítőkészsége és figyelmessége példaértékű, az órákon kívül is aktívan jelen van a kari közösség életében, és kimagasló szerepet vállalva a tehetséggondozásban.

Dr. Király Péter Bálint a hallgatói rendezvények állandó résztvevőjeként a hallgatók számára emberséges és jóindulatú szereplője a kari közösség mindennapjainak.
(Fotó: Nagy Gergely)
Prof. dr. Smuk Péter záró gondolataiban útravalót is adott a végzetteknek: „A végzettség mellé olyan képességeket is vigyenek magukkal, mint a világos beszéd, az empátia és a minőség iránti igény. Azt kívánom, hogy bizonyítsák alázatukat, tiszteletüket és hivatástudatukat – ezek alapján ismerjenek fel bennünket a világban.”


















