Tisztelt leendő Támogatónk, leendő Partnerünk!

A győri Széchenyi István Egyetem Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye, meghatározó tudásközpontja. Célunk, hogy a nemzetközi színvonalú oktatási és kutatási tevékenység mellett a térség gazdasági és társadalmi fejlődéséhez is hozzájáruljunk. Kiemelten fontos számunkra, hogy hallgatóinknak versenyképes tudást nyújtsunk.

Amennyiben támogatni kívánja a Széchenyi István Egyetemet, az itt tanuló és dolgozó kiválóságokat, alapítványunkon keresztül megteheti. 

Az intézményt fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány – 2020-ban kelt alapító okiratában foglaltak szerint – oktatási, tudományos kutatási, hallgatói, tanulói, oktatói, kutatói, tanári támogatási programot működtet, rászorultsági alapú támogatást biztosít, tehetséggondozó programok működését támogatja. A modern és nemzetközileg is versenyképes egyetemi képzések elősegítése mellett fontos célja, hogy különféle ösztöndíjakat biztosítson, illetve meghatározott nevelési-oktatási, kutatási, felsőoktatási, egészségügyi, sport-, kulturális, szociális tevékenységeket finanszírozzon, illetve támogasson.

Ha céljainkkal egyetértve támogatni kívánja Alapítványunkat, kérjük, vegye fel a kapcsolatot az Alapítvány titkárságával. A titkárság biztosítja az adományozáshoz szükséges adminisztrációs segítséget a szerződéskötéstől az ösztöndíjak átadásán keresztül a támogatási igazolások kiadásáig, levéve ezzel minden terhet az adományozó válláról.

Elérhetőségek:

Horváthné dr. Szabó Sarolta
Széchenyi István Egyetemért Alapítvány
alapítványi titkár

Cím: 9026 Győr, Egyetem tér 1.
E-mail: titkar.kuratorium@alapitvany.sze.hu
Tel.: +36703321762

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány bankszámlaszáma:
10300002-13198347-00014906
Közlemény: adomány
Számlavezető pénzintézet: MKB Bank


További együttműködési lehetőségekről az alumni@sze.hu e-mail-címen tudunk tájékoztatást nyújtani. 

A Széchenyi István Egyetem vezetése és az Alapítvány Kuratóriuma köszöni megtisztelő támogatását!

Dr. Palkovics László
a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány
kuratóriumának elnöke