Kiállítás a volt zsinagógában: Győrről és a Széchenyi István Egyetemről mesélnek a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesület képei

A Széchenyi István Egyetem hangversenyterme, az egykori győri zsinagóga többfunkciós kulturális tér: nemcsak a Művészeti Kar zeneművészeti képzéseinek, hanem számos kiállításnak is otthont ad. A Zsidó Kiválóságok címmel nyáron megnyílt tárlat mellett értékes győri és egyetemi témájú fényképeket is megtekinthetnek az érdeklődők, melyeket a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületének tagjai készítettek. Molnár László, a civil szervezet elnöke szerint a felvételek a város és az intézmény esszenciáját mutatják be.

Megkapó és különleges fényképeket is láthatnak azok, akik ellátogatnak a Széchenyi István Egyetem hangversenytermébe. Az egykori győri zsinagógában nyílt tárlatról Molnár László, a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületének elnöke elmondta, az ötlet az egyetemtől származik.

„Olyan fotóanyag összeállítására kértek fel bennünket, melynek témája Győr és az intézmény. Örömmel vállaltuk a feladatot. Egyebek között felkerestük a győri zsidó temetőt, de készítettünk fotókat az egyetem különböző tereiben is”

– fejtette ki az elnök, aki hozzátette, hogy hét társával  több mint száz órán át dolgoztak a kiállítási anyagon. Kiemelte azt is, hogy igazi kuriózumnak számít a zsinagóga csaknem két évtizeddel ezelőtti felújítását bemutató néhány fénykép, melyek egy idősebb fotós archívumából származnak.

„Felvételeink Győr és az egyetem esszenciáját mutatják meg” – hangsúlyozta Molnár László. Az intézmény épületei teljesen új nézőpontból jelennek meg, ráadásul szó szerint, hiszen nemcsak hagyományos módon, hanem drónnal is készültek fényképek.

Az érdeklődők találhatnak fotót például a Győri Innovációs Parkról esti szürkületben, amikor az épület óriási LED-falán éppen a szintén az egykori zsinagógában megtekinthető Zsidó Kiválóságok kiállítás egyik szereplője, Gestetner Dávid, a stencilgép – egy korabeli sokszorosítógép – feltalálója volt látható. „Így tudtuk összekötni a modernitást – amit az épület képvisel – a múlttal” – jegyezte meg.

Molnár László azt is kiemelte, sokszor méretteti meg képeit rangos nemzetközi pályázatokon. Egyebek között fotózta már az egyetem győri campusán álló Ikarosz-szobrot, mellyel helyezést is ért el. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Fotográfus Szabadegyetem Egyesületének kiállítási fotóanyaga egyértelműen túlmutat Győrön, így nemcsak az itt élők, hanem a más településről érkezők számára is érdekes lehet.

A tárlat hétfőnként 10 és 14, keddenként és csütörtökönként 12 és 16, péntekenként pedig 14 és 18 óra között tekinthető meg.

Molnár László szerint a Széchenyi István Egyetemről készült felvételek az intézmény lényegét ragadják meg.

(Fotó: Adorján András)