A Széchenyi István Egyetem kiváló sportévet zárt és húsz hallgatója lett az Év egyetemi sportolója

A Széchenyi István Egyetem 2024-ben kimagasló sporteredményeket ért el. Májusban nagy sikerrel rendezte meg a hazai egyetemi sport legnagyobb rendezvényét, majd a többi egyetemi bajnokságon is kiválóan szerepelt. Nem volt ez másként a világversenyek esetében sem, amelyek révén az intézmény 20 hallgatója érdemelte ki az Év egyetemi sportolója címet.

A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megtartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját. Az idei egyetemi és felnőtt világversenyeken elért eredményei alapján a Széchenyi István Egyetem 20 hallgatója érdemelte ki az Év egyetemi sportolója címet: kosárlabdában Baffy Fanni, Bánszegi Borbála, Mihály Emma és Rozmán Lilla Anna, dzsúdóban Vida András és Szeredás Botond Bence, kick-boxban Petrovics Péter, evezésben Fehérvári Eszter, Csepel Zsófia Luca, Balog Zsombor, Józsa Márton, Gasztonyi Péter László, Glázer Márió, Fazekas Fanni, Viandt Léna Lilian, Shah Amir és Gasztonyi Barnabás, kenuban Rumi Gergő, kerékpárban Zsankó Petra, uszonyosúszásban pedig Bukor Ádám. 

A Széchenyi István Egyetem hallgatói idén is szépen teljesítettek a világversenyeken.

(Fotó: MEFS)

A Széchenyi István Egyetem májusban nagy sikerrel rendezte meg a MEFOB Fesztet, amely a hazai egyetemi sport minden eddiginél nagyszabásúbb rendezvénye volt. A 13 sportág versenyeit magában foglaló esemény legtöbb aranyérmét a házigazda győriek szerezték. A hallgatók a nyári, debreceni Európai Egyetemi Játékokon is kitűnően szerepeltek, emellett pedig számos egyetemi és felnőtt világversenyről is érmekkel tértek haza. Takács Kincső kenuban, Sebestyén Dalma pedig úszásban képviselte az intézményt a párizsi olimpián.

Újabb sportsikerek az év végén

A közelmúltban 18 ország 22 egyetemének 24 csapata vett részt a kínai Xiamenben megrendezett 3×3 Kosárlabda Egyetemi Világbajnokságon, amelyen a Széchenyi István Egyetem női csapata egyedüliként képviselte hazánkat. A Baffy Fanni, Bánszegi Borbála, Kovács Léna és Mihály Emma összeállítású csapat dr. Barthalos István vezetésével a 9. helyen zárta a világeseményt. „Nagyon büszke vagyok a csapatom eredményeire és arra, hogy itt lehettünk. A tornán szerzett tapasztalatokat felhasználjuk a csapat fejlesztése céljából” – mondta összegzésként a szakember. A hárompontos dobók versenyében Kovács Léna első helyen kvalifikálta magát a legjobb négybe, ahol végül a negyedik helyen végzett.

A kínai világbajnokságon a Széchenyi István Egyetem csapata képviselte Magyarországot.

A győri versenyzők a különböző sportági egyetemi bajnokságokról is szép eredményekkel tértek haza, és az éremkollekciót az elmúlt néhány hétben tovább gyarapították. A gödöllői úszó MEFOB-on az Ollé Mónika Beatrix, Sebestyén Dalma, Deák Levente és Matthew O’Sullivan alkotta csapat megmutatta a Széchenyi-egyetem és a Győri Úszó SE együttműködésének értékét. Az igazolt sportoló kategóriában a hallgatók öt arany- és két ezüstérmet szerezve az éremtáblázat élén végeztek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénájában megrendezett Dzsúdó MEFOB-on ugyancsak szépen csillogó érmeket gyűjtöttek a széchenyisek. A profi női kategória 57 kg-os súlycsoportjában Ábrahám Titanilla ezüstérmet szerzett. Profi férfi kategóriában Takács Regő 81 kg-ban, Mihályi Bálint 90 kg-ban, Kőhalmi Zoltán +100 kg-ban lett bronzérmes, míg az amatőr férfiak között 90 kg-ban Nagy Ákos Bátor szerezte meg a harmadik helyezést.

A napokban a Magyar Curling Szövetség, a Győri ETO HC és a Széchenyi-egyetem együttműködésében, a győri jégcsarnokban rendezték meg a 2024 második félévi Országos Egyetemi Curling Kupát. A versenyen a győri egyetem csapatai második, ötödik, hatodik és nyolcadik helyet értek el. A kupa 2025-től már hivatalosan is a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság keretei közt folytatódik.

Győzelem a Műszaki Felsőoktatási Sportnapokon

Az egyetemi sport ágazati versenyrendszerének egyik legnagyobb tradícióval rendelkező versengése a Műszaki Felsőoktatási Sportnapok. Az idei küzdelmeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rendezte meg, amelyek összetett győztese a Széchenyi István Egyetem lett (női kosárlabda és kispályás labdarúgás 1. hely, férfi kosárlabda, asztalitenisz és mix röplabda 2. hely, sakk 4. hely), megelőzve a második helyezett Óbudai Egyetemet és a harmadik Pécsi Tudományegyetemet.

„Az eddigi 51 versenyből a Széchenyi István Egyetem adott a legtöbbször otthont a rendezvénynek, köszönhetően annak, hogy sportinfrastrukturális hátterünk ma is kiemelkedik a részt vevő intézmények közül. Nem meglepő az sem, hogy az összetett pontversenyben 30 elsőséggel kimagasló eredményességet mutathatunk fel a rendezvény több mint fél évszázados történetében” – fogalmazott a megmérettetés kapcsán dr. Gyömörei Tamás, az egyetem Sport- és Rekreációs Központjának vezetője.

A Széchenyi István Egyetem nyerte a Műszaki Felsőoktatási Sportnapok kispályás labdarúgó-bajnokságát.