Gyerekkora óta vonzza a forgácsolás illata, és kellemes számára a gépek látványa, ezért a gépészmérnöki végzettség után csatlakozott a családi vállalkozáshoz Horváthné Borsodi Mónika, aki immár nyolc éve Győr egyik meghatározó vállalata, a Borsodi Műhely egyik ügyvezető igazgatója. A rátermett cégvezető elárulta, miért szeret egykori alma materében, a Széchenyi István Egyetemen végzett mérnökökkel együtt dolgozni, és az is kiderült, hogy van valami, ami március óta számára igazán ismerősen csillog a világűrben.
A bátor az a jelző, amit a legtöbbször olvasni önnel kapcsolatban: bátor vállalkozó, bátor vezető, bátor mérnök. Amint kimondtam, bólogatott, tehát nem tévednek az ítészek.
Nem szoktam megtorpanni, ha valami váratlannal találom szembe magam. Megoldom, megcsinálom. Az újdonságokat kifejezetten szeretem, de azért a világjárvány miatt kialakult különös hektikusság már nem esik annyira jól, most már szeretnék egy-két napot „unatkozni”, de a vége még messze van. Ennek ellenére megyünk tovább. Bátorságomat a szüleim példája alapozhatta meg bennem. Édesanyám és édesapám a nyolcvanas évek elején indították vállalkozásukat, amikor ennek még nem volt kultúrája Magyarországon. Akkor hatéves voltam, ebben nőttem fel, egyértelműen nyomott hagyott bennem ez a szemlélet, az úttörő vállalkozói hozzáállás.
Említette a megkerülhetetlen koronavírus-járványt. Az ezzel kapcsolatos vezetői döntései közül volt olyan, amit bátornak gondol?
Főleg az volt ilyen, hogy a pandémia miatt nem állítottuk le az üzemeket, mert azt mondtuk, hogy a bejövő megrendeléseinket teljesítenünk kell. Volt egy rövid időszak, amikor az irodai feladatokat otthonról láttuk el, és erre kollégáinknak is lehetőséget biztosítottunk, de be kellett látnunk, hogy ez egy termelő üzem, ami helyben működik, irányítani, előállítani is csak a telephelyeken lehetséges – az üzemi kollégák támogatásával és természetesen a járványügyi előírások betartása mellett.
(Fotó: Májer Csaba József)
Mesélte, hogy néhány órája fordult ki az üzemből egy iskoláscsoport, a lányoknak is bátran ajánlotta a műszaki pályát, amiről saját példájából kiindulva is beszélt.
Több lány iskolatársam is megjegyzéseket tett, amikor eldöntöttem, hogy egy tipikusan nem női szakmát választok. A gépek voltak számomra ismerősek, hiszen akkor idestova már tíz éve működött a Borsodi Műhely az udvarunkon. Nekem kellemes a fém, a forgács látványa, és szeretem érezni a megmunkálás illatát is, a férfi kollégák jelenlétét pedig megszoktam már gyerekként. Nem volt kérdés, hogy a győri Jedlik-középiskolában, aztán a Széchenyi István Főiskolán tanultam tovább, örömmel lettem gépészmérnök. Most is mondtam a lányoknak, hogy mindent, amit a férfiak tudnak, mi is meg tudunk tanulni. Nincs ebben semmi ördöngösség.
Most, hogy a fiam is felvételizik, sokat gondolkodom, miért választottam a győri főiskolát. Akkor ez a kérdés fel sem merült, egyértelmű volt az út. Édesapám jó kapcsolatban volt az intézmény oktatóival, ahogyan mára már én is. Nagyon szerettem ide járni, még a férjemet is visszacsábítottam Miskolcról, ő és a testvérem is a Széchenyin végzett. Összetartó csapat vett körbe a szaktársaim személyében, és olyan jó szakemberek tanítottak minket, akikhez máig fordulhatok és fordulok is szakmai tanácsokért, gondolok itt Pintér Józsefre, Kardos Károlyra, Csizmadia Ferencné Ágnesre. Példaértékű kapcsolatokat alakíthattam ki a főiskolán, amelyekre ma is támaszkodom.
(Fotó: Májer Csaba József)
Ma is ezer szállal kapcsolódik egykori alma materéhez.
A Gépészmérnök Hallgatók Országos Konferenciáján minden évben külön projekttel veszünk részt, huszonöt éve támogatjuk a Practing Alapítványt is, amelynek célja a gyakorlatorientált mérnökképzés elősegítése a győri egyetemen. Ezek mellett pedig folyamatosan gyakorlati helyet biztosítunk a Széchenyi-egyetem hallgatóinak. Szeretünk pályakezdő fiatalokkal együtt dolgozni, nagyon sok kollégánkat köszönhetjük ennek a programnak. Tetszik a nyitottságuk, frissességük, szeretem, hogy új gondolatokat hoznak, és nem azt hajtogatják, hogy ezt így csináltuk máshol. Mi azt is szoktuk mondani, hogy a Borsodi nem olyan, mint más cég. Itt máshogy kell gondolkodni, mi pedig teret engedünk az új ötleteknek.
Rendhagyó ötletekből nincs hiány a Borsodinál: az elmúlt időszakban az autóipar, az egészségügy mellett cégük a légi ipart, sőt a világűrt is megcélozta.
Nagy büszkeség, hogy idén márciusban fellőttek egy Sentinel műholdat, amibe általunk készített alkatrészeket is beépítettek. Amellett, hogy a későbbiekben is remélünk űripari megrendeléseket, úgy látom, ez az iparág hazánkban még gyerekcipőben jár, hiszen szükség lenne űripari mérnökök képzésére is ezekhez a projektekhez. Most az autó mellett a hadiipar az, amelyre több hangsúlyt fektetünk a jelenben. Általában realista vagyok, ügyvezető társam, a testvérem az álmodozó típus a cégben. Én szoktam meghúzni a gyeplőt, bár mindketten azért dolgozunk, hogy a feltételek adottak legyenek az álmokhoz is. Tíz éve nálunk nem volt még űripar, légi ipar, a hadiparról ne is beszéljünk. Most már itt vagyunk a kapujában, illetőleg nagyjából beléptünk, de hogy ezekből aztán mi lesz, egyikünk sem tudja pontosan. Ehhez kell a bátorság.
(Fotó: Májer Csaba József)
Névjegy
Horváthné Borsodi Mónika az idén negyvenéves családi tulajdonú vállalatcsoport, a Borsodi Műhely második generációs ügyvezetője, gépészmérnök és gazdálkodási szakmérnök. Vállalataiknál huszonöt éve dolgozik, nyolc éve a gazdasági, személyügyi és minőségügyi csoportok tartoznak az igazgatása alá. Három magyarországi telephelyen több mint 200 munkatársért felel. Személyes érdeklődési köre az ügyvezetésen túl jelenleg a kis- és középvállalatok generációváltásának támogatásával és a fiatalok pályaorientációjával egészül ki.
