Mintegy 250-en jelentkeztek a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának új szakirányú továbbképzésére, amelynek középpontjában az organikus pedagógia áll. A két féléves program az érzelmi intelligencia fejlesztésére, a személyes kötődésekre és a hosszú távú személyiségfejlődésre építő nevelési megközelítést közvetít.
Idén ősszel első alkalommal indította el az organikus pedagógia – keresztény értékrendű, érzelmi intelligenciára alapozó szakirányú továbbképzést a Széchenyi István Egyetem Apáczai-kara. A csaknem 250 jelentkezőt vonzó programot többéves szakmai kapcsolat alapozta meg: a kar 2025 tavaszán adott otthont az Organikus Pedagógia Egyesület közel kétszáz résztvevős szakmai találkozójának. A szakirányú továbbképzést 2018-ban az Apor Vilmos Katolikus Főiskola alapította, Győrben pedig a főiskola, az egyesület és a Széchenyi István Egyetem együttműködésében valósul meg.
A szakmai tartalom Josef Kentenich német katolikus pap pedagógiai gondolataira épül. Az organikus pedagógia abból indul ki, hogy a nevelésnek azt kell szolgálnia, ami hosszú távon segíti az ember fejlődését, és szervesen beépülhet a személyiségébe.
„Nem módszert és nem kész recepteket adunk, hanem szemléletmódot. Olyan alapvetéseket és törvényszerűségeket tekintünk át, amelyek egyfajta iránytűként segítenek abban, hogy az adott emberhez és helyzethez illő megoldást találjuk meg” – fogalmazott Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, az Apor-főiskola szakfelelőse.
Hozzátette: ez a megközelítés különböző életkorokban és élethelyzetekben is kapaszkodót adhat, legyen szó gyermeknevelésről, önnevelésről, családi vagy munkahelyi kapcsolatokról.

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, az Apor-főiskola szakfelelőse a szakirányú továbbképzés első konzultációs napján a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán. (Fotó: Nemes Zsolt)
Dr. Pongrácz Attila, a kar dékánja szerint mindez szorosan kapcsolódik hagyományaikhoz.
„Karunkon a tanítóképzésnek több évszázados gyökerei vannak, és már Apáczai Csere János gondolkodásában is meghatározó volt a tanító és a tanítvány közötti bizalom. Ez az organikus pedagógiának is egyik fontos alapelve: minden nevelés alapja a megelőlegezett bizalom és a kötődés” – hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy a szemlélet nem csak a pedagógusképzéshez illeszkedik. „Képzéseink középpontjában szinte minden területen az ember és a közösség áll. Legyen szó gyógypedagógiáról, közösségszervezésről, szociális munkáról, rekreációról vagy emberierőforrás-tanácsadásról, közös bennük, hogy emberekkel és közösségekkel foglalkoznak. Az organikus pedagógia ezt az értékrendet nagyon jól kiegészíti” – fogalmazott.

Dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának dékánja köszöntötte az organikus pedagógia szakirányú továbbképzés résztvevőit.
(Fotó: Nemes Zsolt)
A két félév során többek között a bizalom- és kötődéspedagógiával, a motivációval, a művészetek és az élménypedagógia szerepével, a digitális világ kihívásaival, valamint a konfliktuskezeléssel, az egészséges identitás megalapozásával foglalkoznak. A program nem kizárólag pedagógusokat szólít meg: más hivatások képviselői is bekapcsolódhattak, akik munkájukban vagy magánéletükben szeretnék hasznosítani a tanultakat.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita szerint erre azért is van szükség, mert az oktatásban továbbra is elsősorban a könnyen mérhető, lexikális tudás kerül előtérbe.
„Az érzelmi intelligencia azt határozza meg, hogyan tudjuk alkalmazni mindazt, amit tudunk. Ez jól fejleszthető, amihez azonban élményekre, tapasztalatokra, mintákra és legfőképp időre van szükség. A beszélgetésnek, a zenének, a művészetnek és a játéknak ezért nagyon fontos helye van a nevelésben” – fejtette ki.
A program sikeres elvégzésével organikus pedagógiai mentor szakképzettség szerezhető. A két félév teljesítése beszámítható az Apáczai-kar katolikus oktatás és nevelés területén pedagógus-szakvizsgára felkészítő, négy féléves szakirányú továbbképzésébe is, így további két félév elvégzésével pedagógus-szakvizsga szerezhető.
