A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában tartotta partneri évzáróját a fantasztikus idényt maga mögött tudó Győri Audi ETO KC június 3-án. A női kézilabdacsapat a magyar bajnokság megnyerése után a Bajnokok Ligája négyes döntőjében is diadalmaskodott, és ismét felült Európa trónjára.
A Győri Audi ETO KC emlékezetes szezont tudhat maga mögött, hiszen megnyerte a magyar bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is. A győriek első helyen végeztek BL-csoportjukban, majd a negyeddöntőben is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, a budapesti négyes döntőben pedig úgy védték meg címüket, hogy a két mérkőzés alatt egy pillanatig sem voltak hátrányban. Az elődöntőben tizedik találkozójukat is sikerrel vették a dán Esbjerggel szemben (29–28), míg a döntőben a másik dán alakulat, az Odense felett még magabiztosabb győzelmet arattak. Bár a vége 29–27 lett, az ETO szinte az egész meccsen négy-öt találattal vezetett. A torna legértékesebb játékosává a győriek csapatkapitányát, Kari Brattset Dale-t választották.

A rendezvényen készült csoportképen a klub hetedik BL-trófeáját megszerző Győri Audi ETO KC játékosai és vezetői láthatók.
(Fotó: Adorján András)
A nagyszerű évadot a klubvezetés, a csapat és a stáb tagjai június 2-án az Audi Arénában rendezett találkozón ünnepelték a szurkolókkal, másnap pedig a partnereknek mondtak köszönetet a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában megtartott rendezvényen.
Az eseményen Endrődi Péter, a csapatot működtető Győri ETO Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, Per Johansson vezetőedzővel meghatározták azokat a kereteket, hogy miképp élik a hétköznapjaikat és az ünnepeiket. Mint mondta, ebben a keretrendszerben kiemelten fontos a biztonság, amit a klub mellett álló támogatók biztosítanak. „Nehéz szezonon vagyunk túl, hiszen szinte új együttest kellett építeni, és bár voltak kétkedők, az ETO-ra jellemző hittel, munkával és csapatszellemmel sikerült megszerezni a két címet” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, a siker nagymértékben köszönhető annak az erős összetartásnak, amely a zöld-fehéreket jellemzi.
„Nem véletlen, hogy közös ünnepünket éppen a Széchenyi István Egyetem épületében tartjuk, hiszen a térség meghatározó tudásközpontjával szoros partnerséget ápolunk, amely számos területre kiterjed, s többek között lehetővé teszi a fiatalok számára a sport és a tanulás összehangolását. Az intézmény Győri Innovációs Parkja a vállalati együttműködések fontos helyszíne, ahol méltó módon tudunk köszönetet mondani a sikereinkhez nagymértékben hozzájáruló támogatóinknak. Büszkék vagyunk arra, hogy az egyetemet is magunk mellett tudhatjuk”
– mondta el kérdésünkre Endrődi Péter.

A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja elegáns környezetet biztosított a Győri Audi ETO KC partneri évadzárójának.
(Fotó: Adorján András)
Az eseményen az ügyvezetőtől és Görbicz Anitától, a Győri ETO KC elnökétől kapta meg a bajnoki aranyérmet két fiatal, Rédecsi Polett és Szár Evelin, akik esetében ez korábban elmaradt. A bajnoki és a BL arany-, valamint a Magyar Kupa ezüstérmével jelképesen köszönetet mondtak a két névadó szponzornak. A medálokat a győri önkormányzat nevében Pintér Bence polgármester, az Audi Hungaria nevében pedig Lőre Péter kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezető vette át. Az egész éves támogatást a győri szurkolói közösségnek is megköszönték, nevükben Menyhárt Ferenc, a szurkolói egyesület elnöke kapta meg az érmeket. Végezetül a csapat két távozó játékosát, Ryu Eun Hee-t és Győri Alexát is elbúcsúztatták.