A Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak őszi féléves munkáit bemutató kiállítás nyílt az intézmény Új Tudástér épületének aulájában. A megnyitó ünnepségen átadták az Év hallgatója díjakat, és megemlékeztek Molnár Jenőről, a győri építészképzés nemrégiben elhunyt professzoráról. Az eseményen alkotótábort hirdettek, amelyet 2025 nyarán Erdélyben rendeznek meg a tehetséges fiataloknak.
A Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a munkaerőpiacon értékes, gyakorlatias tudást adjon a jövő szakemberei számára. Ez igaz az építészképzésre is, amelynek hallgatói szemeszterről szemeszterre jelentős tervezői feladatokat, projekteket valósítanak meg.
Az őszi félév legjobb munkáiból december 13-án nyílt látványos kiállítás a győri campuson.
Jelentős érdeklődés mellett nyílt meg az építészhallgatók munkáiból rendezett kiállítás a Széchenyi István Egyetem győri campusán.
(Fotó: Dudás Máté)
„Az építészetben a műszaki tudás a művészeti, alkotó tevékenységgel kapcsolódik össze, ez a kreativitás mutatkozik meg kiállításunkon is. Ha végignézzük a tablókat, betekintést nyerhetünk abba, hogy a jövő építészei mit gondolnak korunk kihívásairól, köztük a fenntarthatóságról, az energiatakarékosságról, a különböző életkörülményekről”
– fogalmazott a megnyitón dr. Szép János, az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja. Hozzátette, a fiatalok büszkék lehetnek arra a magas színvonalú munkára, amely valódi tartalommal tölti meg a tárlatot.
Az ünnepség keretében Bodrossy Attila DLA, az Épülettervezési Tanszék docense búcsúzott nemrégiben elhunyt oktatótársától, Molnár Jenő professzortól, aki fontos szerepet játszott a győri építészképzés egyetemi szintű kialakításában. Molnár Jenő a Grazi Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, majd az osztrák intézmény oktatója lett, emellett gyakorolta szakmáját és tervezett épületeket. Barátságukat egy közös tervpályázat alapozta meg. A pályamű elkészítése alatt megismerkedtek az ausztriai egyetemi rendszerrel, amit később hasznosítani tudtak a győri egyetemi képzés megvalósításában.
„Molnár Jenő rengeteget tett a győri építészképzésért, amiért örökké hálásak leszünk”
– zárta emlékező beszédét Bodrossy Attila.
Bach Péter DLA, az Épülettervezési Tanszék vezetője kiemelte, az oktatók büszkék a hallgatókra, akik kiállításra és bemutatásra érdemes munkákat készítettek.
„A tárlat arra is lehetőséget ad, hogy megismerjék egymás munkáit. Az elsőévesek láthatják, hogy hová juthatnak el végzős hallgatóként, míg a végzősök közelebb kerülhetnek fiatalabb társaik friss szemléletmódjához”
– hangsúlyozta az egyetemi docens, majd köszönetet mondott az intézmény vezetésének a támogatásért, a tanszék oktatóinak pedig a kiállítás létrehozásához elengedhetetlen szervezőmunkáért.
A hallgatók egymás munkáit is megismerhették a tárlaton.
(Fotó: Dudás Máté)
A tárlat megnyitója alkalmat adott arra is, hogy átadják az Építész Műteremház Év hallgatója díjait (tervezés alapjai 1. tárgyból Svorcz Bernadett, építészeti tervezés 1. tárgyból Tarr Mihály, építészeti tervezés 3. tárgyból Reszkető Ábel, komplex tervezés 1. tárgyból Kelemen Roland, komplex tervezés 3. tárgyból Bedő Mózes Norbert, Complex Design 3. tárgyból pedig José Loyo ecuadori hallgató vehette át az elismerést.
Az eseményen bejelentették, hogy a Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégium a karral együttműködésben nyári erdélyi építőtábort hirdet, amelynek megoldandó feladatára a különböző szakokról jelentkezők egy tervezési tantárgy keretében, vegyes csapatokban készülnek. Ennek során áll össze annak a pavilonnak a végleges terve, amelyet a helyszínen majd meg is építenek.
A kiállításon látványos terveket, maketteket is láthattak az érdeklődők.
(Fotó: Dudás Máté)