Még csak néhány hete jelent meg, de máris sikernek örvend dr. Kiss Viktória kalandregénye, a Nyaralás extrákkal. A Széchenyi István Egyetemen végzett jogász hivatása a közigazgatás, szenvedélye pedig az utazás és az írás. Ezek lenyomata a kötet, amelyben olyan történeteket is olvashatunk, amiket egy egyetemistaként átélt olasz út, illetve a győri büntetőjogórák ihlettek.
Kalandregénye főhőse, Abigél ügyvédnő, ahogyan ön is. Lassan tizenkét éve végzett a Széchenyi-egyetemen, mégis érezhető, hogy az itt tanultak a mai napig hatással vannak önre.
Egyetemünkön magas színvonalú jogi képzés folyik a szakma elismert elméleti és gyakorlati szakembereinek közreműködésével. Az itt szerzett tudás olyan erős alapot jelentett, amelyre a mai napig építkezhetek. A tárgyi ismeretek mellett elsajátítottam, hogyan kell érvelni és magabiztosan képviselni az álláspontomat, toleranciát és emberséget tanultam.
Mindez oktatófüggő vagy a jogi kar szellemiségének köszönhető?
Tekintettel arra, hogy a munkám során a közigazgatási jog túlsúlya a jellemző, a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék oktatóinak, kiemelten dr. Gyurita Ritának és dr. Lapsánszky Andrásnak köszönhetek a legtöbbet, akik mindent megtettek azért, hogy a gyakorlati példák sokasága által megelevenedjen a tananyag és megszeressem a közigazgatást. Rajtuk kívül sokan mások is hozzájárultak ahhoz, hogy eljussak idáig.
(Fotó: Nagy Gábor, NG design)
Ha jól tudom, Nyaralás extrákkal című regénye témáját a Széchenyi-egyetemen szerzett élmények és lehetőségek ihlették. Mi az, amit az itt magába szívott élményekből beépített kötetébe? Lesz, aki magára ismerhet benne?
A regényírás közben többször eszembe jutottak a büntetőjogórákon, tárgyaláslátogatáson elhangzottak is, amelyek közül néhány élmény inspirációként szolgált. Ezenkívül meghatározó volt az is, hogy harmadév után az egyik barátnőmmel – aki egyébként azóta már az egyetem oktatója – egy hónapot töltöttünk Reggio di Calabriában a Dante Alighieri Egyetemen nyelvtanulás céljából. Hétköznap délelőttönként egy nemzetközi csapattal olaszul tanultunk, délutánonként strandoltunk, kirándultunk. Hétvégenként utaztunk, bejártuk egész Calabriát és Szicíliát. Főként ez tette lehetővé, hogy a könyvben szereplő összes helyszínt személyes élmények alapján fessem le. A szereplők ezzel szemben kitaláltak. Aki ismer, a főhős néhány megnyilvánulásából lehet, hogy hasonlóságot vél felfedezni, de alapvetően fiktív karakterekkel dolgoztam. Abigélen kívül egyetlen kulcsfigura van, akinél a valóságból merítettem ihletet, de nála még a nemet is megváltoztattam.
Magáról azt írja, szenvedélye az utazás.
Akárcsak Abigélnek, nekem is Olaszország a nagy szerelmem. Úgy érzem, utazás közben esélyt kapok rá, hogy kilépjek a komfortzónámból, és felfedezzem, mire vagyok képes. Élénken él bennem a pillanat, amikor először elhittem, hogy egy napon íróvá válhatok. Mindig kíváncsi voltam, milyen egyedül utazni, ezért a harmincadik születésnapom előtti nyáron megcéloztam Dél-Olaszországot. Tropeát választottam bázisul, onnan kiindulva jártam a környéket. A hét közepén befizettem egy kirándulást Lipari szigetére. A hajón mindenkinek a lelkére kötötték, hogy figyeljen oda a visszaérkezés időpontjára, mivel aznap az az utolsó járat visszafelé. Egész nap a szűk utcákon bolyongtam, miközben kényelmesen szemügyre vettem minden érdekes kiszögellést. A visszaindulás előtt egy órával megkérdeztem az egyik kávézóban, milyen messze van a kikötő. A kiszolgáló megnyugtatott, hogy mindössze öt perc, így vidáman nézegettem tovább. A biztonság kedvéért ráhagytam egy fél órát, de a pontos útba igazításnak hála azonnal megtaláltam a kikötőt. Csupán egyetlen probléma volt. Nem azt, ahová beérkeztem. Mély levegőt vettem, és ahogy körbefordultam, néhány méterre megláttam egy térképet. Azon a szakaszon, ami szóba jöhetett, öt kikötő volt. Természetesen a középsőnél lyukadtam ki. A templomóra szerint még húsz percem volt megtalálni az igazit. Pánikba estem. A turistaszezon közepén kizárt, hogy találok szállást, ha a szigeten ragadok. Aztán megcsapott a sós tengeri szellő illata, és megnyugodtam. Elöntött a bizonyosság, hogy bármi lesz, megoldom. Eszembe jutott, hogy kiszállásnál lőttem néhány képet, így azokat mutogatva két perccel a határidő előtt befutottam. Akkor értettem meg, hogy megvan bennem a szükséges erő az akadályok leküzdéséhez és az álmaim valóra váltásához.
Nem ritkaság, ha valaki a jogi pálya mellett más területen is sikeres. Az ön életében mikor és hogyan vált meghatározóvá az írás? Mi volt az a pont, amikor úgy gondolta, belevág regénye papírra vetésébe?
Egészen fiatal korom óta történetek sora kísér, és már gyerekként elhatároztam, hogy egyszer írni fogok. A most megjelent Nyaralás extrákkal című regény gondolata 2007 augusztusában született meg, de csak 2020 elejére kapott keretet. Fejős Éva kiadótulajdonos és író novemberi könyves kihívására a jelentkezési határidő előtt két nappal találtam rá. Habozás nélkül kértem a felvételt a „Benned is van egy regény?” írócsoportba. Utána szembesültem vele, hogy az akkori, jelentős munkaterhelésem mellett mekkora erőfeszítést igényel a kézirat átdolgozása. Menet közben szinte teljesen újraírtam, így az alaptörténet inkább csak vázlatul szolgált.
(Fotó: Nagy Gábor, NG design)
Mi volt az első gondolata, amikor kézbe foghatta elkészült kötetét?
Az, hogy végre! Hálás voltam az Erawan Kiadónak, hogy lehetőséget kaptam a megjelenésre. Ahogy ránéztem a borítóra, azt kívántam, hogy bárcsak a tengerparton lehetnék én is. A könyvkiadás folyamata során pedig megtanultam egy fontos dolgot: hinni kell magamban. Számos ismerősöm mesélte, hogy ő maga is szeret írni, mégis csak egyetlen egyről tudok, aki pályázni szokott. A legtöbben egy eldugott számítógépes mappában őrzik a kéziratukat, mert nem gondolják, hogy elég jó, vagy félnek az elutasítástól. Próbálkozni kell, ha nem megy, akkor levonni a tanulságot és képezni magunkat. Tavaly tavasszal én is elvégeztem egy online írói tanfolyamot, ami nélkül biztos nem jelenhetett volna meg a regényem. Bizonyos technikai tudás az íráshoz is szükséges, utólag nem győztem fogni a fejem, milyen hibákat követtem el korábban.
(Borító: Erawan Kiadó, borítóterv: Müller Péter)
Utazás, romantika, bűntény – a trió, amit beleszőtt a regény cselekményébe. Ez lenne a siker receptje? A közösségi oldala szerint a kötet gyorsan fogy a boltok polcairól.
Arról írok, amit ismerek és szeretek. A legtöbben a könyv hangulatát, az olasz életérzést emelik ki és azt, hogy olvasás közben kicsit kiszakadhattak a hétköznapokból. Mindig mosolygok, amikor azt hallom, hogy miután befejezték, legszívesebben azonnal útra keltek volna Olaszországba. Írás közben ugyanezt éreztem én is.
Ön szerint miből lehet felismerni egy jó történetet?
Számomra az a történet jó, ami az adott pillanatban képes arra, hogy behúzzon és elfelejtsem minden gondomat, bajomat. A romantikus regények mellett kedvelem a krimiket és a tudományos-fantasztikus könyveket is, az a lényeg, hogy fordulatos legyen. Szeretem, ha meglep vagy elgondolkodtat egy sztori, de legtöbbször elég, ha szórakoztat.
Nyugtassa meg rajongóit! Ugye készül a folytatással?
Rajta vagyok. Egyelőre még csak formálódik bennem a következő történet, de hamarosan elkezdem papírra vetni.
Névjegy
Dr. Kiss Viktória felsőfokú tanulmányait a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, és hallgatóként másfél évig a Rektori Hivatal munkájába is besegített. 2009-ben szerezte meg a jogi diplomát, ezt követően az államigazgatásban helyezkedett el. 2011-ben egy ösztöndíjprogram keretében négy hónapot Németországban töltött, ahol megismerkedett a német közigazgatással és jogi kultúrával. A jogi szakvizsgát 2013-ban teljesítette. 2018-ban integritás-tanácsadói végzettséget szerezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az elmúlt 12 évben több területen szerzett munkatapasztalatot, jelenleg belső ellenőrzési vezetőként dolgozik a közigazgatásban. Mint mondja, a sikert nem a betöltött pozícióban méri, hanem abban, mennyivel járul hozzá a joggyakorlat vagy a szervezet fejlesztéséhez.
