ELHUNYT DR. VESZELI TIBOR  PROFESSOR EMERITUS, A GYAKORLATI SZEMLÉLETŰ TUDÓS MEZŐGAZDÁSZ

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 90. évében elhunyt dr. Veszeli Tibor professor emeritus, nyugalmazott okleveles mezőgazdasági mérnök, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar egykori tanszékvezetője, intézetigazgatója.

Dr. Veszeli Tibor 1954-ben a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a Szombathelyi Takarógyárban fonó szakmunkásként dolgozott. 1957-ben iratkozott be a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára, ahol 1961-ben mezőgazdasági mérnöki oklevet szerzett. Ezt követően a Szombathelyi Állami Gazdaságban volt üzemegységvezető. 1963-tól a Körmendi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályán főagronómusi, majd osztályvezető főmérnöki beosztásban dolgozott. 1966-tól a nádasdi termelőszövetkezetben főmezőgazdász, 1967-től a körmendi tangazdaságban főállattenyésztő, 1969-től a rádóckölkedi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben főmezőgazdász munkakörökben tevékenykedett.

1971-ben meghívást kapott az Alma Materbe, ahol egyetemi adjunktusi, tanszékvezető egyetemi docensi és egyetemi tanári beosztásokban dolgozott. 2005 óta a Kar professor emeritusa.

1975-ben mezőgazdaságtudományi doktori, 1985-ben a szociológiai tudományok kandidátusa lett. 1995-ben habilitált doktori fokozatot szerzett. A gyakorlati oktatás szervezésében és vezetésében folyamatosan részt vett. A mezőgazdasági munkaszervezés és üzemvezetés, valamint az agrárszociológia tárgykörökben fejtette ki oktatói munkáját. Kutatási területe a szervezés- és vezetésmódszertan, a felsőoktatásfejlesztés, kiemelten a pályakezdő agrármérnökök munkahelyi beilleszkedése volt.

A Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskola alapító tagjaként a PhD képzésben a közelmúltig aktívan tevékenykedett. A Magyar Tudományos Akadémia Vezetés- és Szervezéstudományi Bizottság tagja, a Felső-Dunántúli Szervezet- és Vezetéselméleti Munkabizottság ügyvezető elnöke volt több cikluson keresztül. Az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottság és a Gazdaságtudományi Szakosztály tagjaként tevékenykedett. Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) munkájában a megalakulásától részt vett. 1984-től alapító tagja volt a Mező- és Erdőgazdálkodási Munkabizottságnak, melyet több ciklusban elnökként irányított. 1961 óta a Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE) tagja. A Vas megyei, majd a Győr-Moson-Sopron megyei szervezetben elnökségi tagi, az Országos Elnökségben választmányi tagi, az Oktatási és Közművelődési Szakosztályban elnöki megbízásokat kapott. Alapító elnöke volt a MAE Hellei András Munkatudományi Társaságnak. A Magyar Szociológiai Társaság tagjaként az Oktatásszociológiai- és a Faluszociológiai Szakosztály munkájában elnökként vett részt. A Szervezés és Vezetéstudományi Társaság tagjaként 1971 óta több ciklusban országos és megyei tisztségeket töltött be. Több szakmai és állami elismerésben részesült, többek között a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (1993, 1998), a Pro Facultate Oeconomia Miscolciensis (2003), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2005) és az Életfa Emlékplakett Arany fokozata (2025) kitüntetéseket is átvehette. Mosonmagyaróváron 2011-ben arany, 2021-ben gyémánt diplomát kapott.

1991-től alapító tagként vett részt a Győri Akadémiai Klub munkájában. A Klub a felső- és nyugat-dunántúli térségben dolgozó egyetemi, főiskolai oktatóknak a kötetlen találkozási helye volt. Az akkori Széchenyi István Főiskolán, a Káldy villában kéthetente tartott, egy-egy, a térséghez kapcsolódó témát bemutató és megbeszélő találkozók jeles, aktív, az Óvár-Győr együttműködés kiterjesztését szorgalmazó személyisége volt dr. Veszeli Tibor.

Emlékét a Széchenyi István Egyetem, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar és az Óvári Gazdászok Szövetsége, valamint tanítványai és tisztelői kegyelettel megőrzik. Nyugodjék békében!

Széchenyi István Egyetem

DR. VESZELI TIBOR

professor emeritus, nyugalmazott okleveles mezőgazdasági mérnök, egykori tanszékvezető, intézetigazgató.