Megrendülten tudatjuk, hogy életének 82. évében elhunyt dr. Gál Péter nyugalmazott egyetemi docens, okleveles gépészmérnök, a Belső Égésű Motorok Tanszék egykori tanszékvezető-helyettese.
Dr. Gál Péter okleveles gépészmérnöki diplomáját a Drezdai Műszaki Egyetemen, a belső égésű motorok szakirányon szerezte 1968-ban. Frissdiplomásként, Magyarországra visszatérve a győri Rába Vagon- és Gépgyárban, a MAN motorgyárban, a Motorkísérleti és Vizsgálati Osztályon motorfejlesztő mérnökként dolgozott. 1973 elején megbízást kapott a Kísérleti és Vizsgálati Főosztály Tervosztályának vezetésére.
A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) Győrbe településének előkészületekor 1973 őszén – kérésére – áthelyezéssel az Autógépész Tanszékre került. A Gépjárműközlekedési Tagozat, a tanszék akkor még Budapesten, az Újhegyi úton működött, s 1975 őszén költözött Győrbe, az épülő, a Szigetköz tájértékeit megjelenítő révfalui kampuszra. Dr. Gál Péter feladata a motor-, a jármű- és a méréstechnikai tárgyak oktatása volt.
A Rába-gyár vezetése a KTMF győri indulását, meggyökeresedését mintegy száz kiváló szaktudású vagongyári mérnök főiskolai oktatóvá válásával támogatta. Horváth Ede akkori vezérigazgató előzékenyen engedélyezte a ktmf-es oktatóvá válást.
Dr. Gál Péter 1977-ben gépjármű szakmérnöki diplomát, 2005-ben PhD doktori címet szerzett.
Aktív közreműködésével 2007 december 27-én az Audi Hungaria Motor Kft. és a Széchenyi István Egyetem megállapodása alapján megalakult az Audi Hungaria Belső Égésű Motorok Tanszék. 2008-tól alapító, megbízott tanszékvezetőként, majd 2013-ig, nyugállományba kerüléséig tanszékvezető-helyettesként dolgozott. A tanszéki infrastrukturális beruházással kapcsolatos operatív teendők mellett elsősorban a járműmérnöki mesterszak keretében oktatott német nyelvű szakmai tárgyak anyagának kidolgozására koncentrált.
Az Audi Hungaria felkérésére dr. Gál Péter 2009-ben kidolgozta egy 3 féléves mérnök továbbképzés szakmai anyagát, melynek oktatásában nyugállományba vonulása után is részt vett.
Az egyetemi oktatás-fejlesztése keretében az internet alapú távoktatás számára kidolgozta a Járműhajtáslánc és a Belső égésű motorok tárgyak tananyagának magyar és német nyelvű változatát.
Győri egyetemi, oktatói életútja alatt nagyszámú szakmai publikáció mellett 3 egyetemi jegyzete, 2 szakkönyve és 2 német nyelvi szakmai nyelvkönyve jelent meg. Sokrétű ipari kapcsolata részeként folyamatosan együttműködött az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal is.
Kollégái, hallgatói, szakmai partnerei az eltelt évtizedek alatt mindig alaposan felkészült, tudását hatékonyan és szemléletesen láttató szakemberként minősítették.
Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!
Széchenyi István Egyetem

