Relikviák a múltból: sör és derű

Greskovits János egykori hallgatónk osztotta meg velünk az alábbi relikviákat a KTMF hőskorából, melyek biztosan sokunk arcára mosolyt csalnak! Ezúton is köszönjük, hogy megosztotta velünk, egyúttal mindenkit arra bíztatnánk, hogy …

Sportcsarnokaink története

A Széchenyi István Egyetem a sportolási lehetőségek biztosítását kiemelten kezeli. Folyamatosan bővülő létesítményeinek és a Testnevelési és Sportközpont szakmai hátterének köszönhetően lehetőséget nyújtanak hallgatóinknak, bizonyos sportágakban pedig a város sportkedvelőinek …

” Lapos Tanszék ” akkor és most

Az utóbbi évtizedekben a győriek körében csak „Lapos Tanszékként” ismert épület 1964-ben épült meg. Pilt Rudolf tervei alapján eredetileg a Mosoni – Duna szabadstrandjának öltöző- és büféépületének szánták a létesítményt. …

KTMF aula akkor / Új Tudástér aula most

Az 1968-ban alapított Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Főiskola 1974 őszétől Győrben folytatta működését. Egy zöldmezős beruházás eredményeképp, korábbi szegedi és budapesti telephelyeiről folyamatosan lakta be az új intézményt, ami …

A GYSEV története  – széchenyis szálakkal

A vasúttörténetírás hálás téma. A régi járművek, a közlekedés történetéhez kapcsolódó érdeklődés kiemelkedik az egyéb ipari, gazdasági, vagy tudományos szakterületek története iránt megmutatkozó közönségigény közül. Az általános érdeklődés – a …

Sportcsapataink akkor és most // Sport teams then and now

A Széchenyi István Egyetem jogelőd intézményében, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán a tantervnek megfelelően valamennyi szakon heti két órában kötelező tantárgy volt a testnevelés.  Ehhez az infrastruktúrát a főiskolától …

Laboratóriumok akkor és most // Laboratories then and now

A hetvenes években a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán négy laboratórium volt, melyeket rendeltetésük szerint különböztettek meg. L1 = Távközlési laboratórium, L2 = Gépészeti laboratórium, L3 = Műszeres laboratórium, …