ELHUNYT DR. RECHNITZER JÁNOS, A REGIONÁLIS TUDOMÁNYTERÜLET JELES GYŐRI, HAZAI PROFESSZORA

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 72. évében elhunyt dr. Rechnitzer János professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Széchenyi István Egyetem egykori rektorhelyettese, dékánja, a közgazdasági és jogi Doktori Iskola alapítója és első vezetője.

Dr. Rechnitzer János az 1990-es évek második felében, a Regionális-tudományok külső tanszék közös megalapításával lett az intézmény oktatója. A tanszék belső szervezetté válásával, 2000. szeptemberében főállású egyetemi oktatóként folytatódott pályája. 2003 és 2005 között az akkori Jog- és Gazdaságtudományi Kar dékánjaként a két tudományterület közös fejlesztése, a koordináció volt tevékenységének a meghatározó iránya.

Alapítója, első vezetője volt a 2004. februárjában indított „Gazdaság, jog, regionalitás és társadalom az integrálódó Közép-Európában” Doktori Iskolának, majd a 2007-ben akkreditált Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolának.

Tudomány- és oktatásszervezői munkáját a szövetségesek, az együttműködő partnerek folyamatos és sikeres keresése jellemezte.

A professor emeritus cím megszerzése nem változtatta meg részvételének aktivitását az Egyetem belső életében. Egykori és mai doktoranduszaival a megszokott, intenzív kapcsolatot tartott.

A társadalmi környezet folyamatairól rendszeresen elmondta, leírta a felkészültsége és meggyőződése által kialakított véleményét. A vita, az érvek ütköztetése lételeme volt.

A hazai és a nemzetközi tudományos és szakmai szervezetekben több tisztsége és nagy elismertsége volt. Győr városa dr. Rechnitzer János értékes munkáját a „Győr Díszpolgára” cím adományozásával ismerte el. Több tudományos, állami elismerés, díj jelzi pályájának értékeit.

Kollégái, hallgatói szívesen emlékeznek egyedi színeket hordozó személyiségére, a rá jellemző tudósi mentalitásból eredeztethető történetekre.

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!

Széchenyi István Egyetem