Huszár Attila számára gyermekként valószerűtlen álom volt, hogy egy légitársaság kapitánya legyen. Amikor aztán valóra vált a titkos terv, az egyik osztálytárs emlékeztette arra, hogy a középiskolás időszak elején egyszer mégiscsak beszélt arról, hogy szívesen repülne a felhők felett. Magazinunknak már az Etihad Airways frissen kinevezett kapitányaként nyilatkozott Abu Dzabiból.
Kicsit megkésett karácsonyi ajándékként, 1979. december 27-én született Szombathelyen. A család később Vasváron, majd Ajkán élt, onnan vezetett 1984-ben az útjuk a végállomást jelentő Győrbe, ahol kezdetben az egykori Kun Béla lakótelepen, a jelenlegi Marcalvárosban éltek, majd 1989 decemberében a szüleinek ma is otthonául szolgáló Ergényi lakótelepre költöztek. Attila általános iskolai életútja sem volt kevésbé mozgalmas. Kezdett a Balázs Béla Általános Iskolában, majd következett a Gombos Ferencről elnevezett oktatási intézmény, míg az utolsó két osztályt az Arany János Általános Iskolában járta ki. Aztán tanulmányait a Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta, hogy aztán a reálérdeklődésének megfelelően 1998 szeptemberében a Széchenyi István Főiskola műszaki menedzser szakán tanuljon tovább. 2002 februárjában a diplomáját már az egyetemi rangra emelt felsőoktatási intézményben kaphatta kézhez. – Jól tanultam ugyan, de nem voltam kitűnő tanuló, így aztán gimnáziumi továbbtanulásban nem gondolkodtam, viszont a közgazdaságtani szakképzés barátságos opciónak tűnt. Ezek után aztán szinte adta magát a műszaki menedzser szak, ahol a közgazdaságtani ismeretek bővítése mellett mérnöki tanulmányokat is folytathattam. Az akkor még újnak számító képzés egyik vonzereje kétségkívül az volt, hogy megnyitotta a kapukat a multicégek irányába is. Szerettem Győrben, Budapest nem vonzott, így aztán a Széchenyi magától értetődő választás volt.
Huszár Attila felesége Fülöp-szigeteki állampolgár, akivel annak idején még légi utaskísérőként találkozott. Két évig nem is látták egymást, majd újra egymásba botlottak. Onnan kezdődött a kapcsolatuk, amelynek gyümölcse egy négyéves – magyar-filippino kettős állampolgárságú – kislány, akivel Attila természetesen magyarul is beszélget. A nyarat a család rendszeresen Győrben tölti. Így lesz ez idén is – a nagyszülők nagy örömére.
Mint mondta, a diplomaszerzés nem volt kérdés, már csak szülei foglalkozása miatt sem. Édesapja Miskolcon ideggyógyászként dolgozott, édesanyja a borsodi megyeszékhelyen egyetemi tanárként angol és német nyelvet tanított, amikor megismerkedtek egymással. Két lánygyermek után született Attila, de már Magyarország nyugati felében, mivel apukája akkor éppen Szombathelyen praktizált. Aztán a vasvári körzeti orvoslás után jött Győr – és az idegsebészet. A folyók városában édesanyja tanított a Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskolában, illetve a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, majd nyelvoktatási céget alapítva nagyobb vállalatok menedzsereit tanította angolra. – Mindezek tükrében számomra is magától értetődő volt a nyelvtanulás, ráadásul az angolt nagyon szerettem. Ám nem csak megtanulni akartam angolul, az is fontos volt, hogy helyesen sajátítsam el, mert az esetleges külföldi érvényesüléshez az elengedhetetlennek számított. Ekkoriban kezdett fokozatosan kialakulni bennem egyfajta világlátási vágy, már-már kényszer.
Huszár Attila elmondta, hogy bár a repülésben mindig ott a veszély, azokat időben kell észlelni és arra megoldást találni. Két esetet elevenített fel, amikor a magas adrenalin szint még tovább emelkedett. Egyszer egy 25 csomós oldalszél nehezítette a leszállást, míg egy másik esetben egy túl közel követett Airbus A340 „farhulláma” megemelte a repülőgép egyik szárnyát, emiatt a landolás helyett átstartolás következett.
Adta magát a műszaki menedzser szak, ahol a közgazdaságtani ismeretek bővítése mellett mérnöki tanulmányokat is folytathattam. Az akkor még újnak számító képzés egyik vonzereje kétségkívül az volt, hogy megnyitotta a kapukat a multicégek irányába is. Szerettem Győrben, Budapest nem vonzott, így aztán a Széchenyi magától értetődő választás volt. Ennek eredménye a munkájában is tetten érhető volt. Ám ahhoz, hogy a mozgalmas fiatalkori időszakot felelevenítsük, vissza kell térnünk a főiskolai évekhez – több szempontból is. – Általánosságban is pozitív élmény volt az ott eltöltött hét félév. Ugyan a nagy csoportos előadásoknál számomra hiányoztak a személyes kapcsolatok, a mérések során családiasabb volt a légkör. Ezért is emelném ki a laborból Solecki Levente nevét, aki egyrészt odaadóan tanított, miközben nem lehetett nem észrevenni elhivatottságát a szakma és a mérés iránt. A műszaki menedzseri tudásnak, az általános mérnöki és közgazdasági ismereteknek a munkámban és a hétköznapokban is hasznát vettem. Például a pilótaképzésben is az egyetemi tudás közvetett módon, de biztosan szerepet játszott. Összességében bátran kijelenthetem: a Széchenyi István Egyetemnek köszönhetem azt, aki vagyok. Huszár Attila a hetedik, gyakorlati félévet a GE – az egykori Tungsram – győri gyárban töltötte, ahol aztán fel is ajánlották számára a folytatást. Komoly előnyt jelentett számára a magabiztos angol nyelvtudás, amelynek köszönhetően nagyon gyorsan projektmenedzser lett. – Pályakezdőként roppant szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen helyre kerültem. Aztán végeredményben három és fél év után felmondtam, mert nagyon hosszúnak éreztem a munkanapokat. Reggel 7 órától bent voltam, ám mivel jórészt amerikai munkatársakkal kellett tartani a kapcsolatot, az időeltolódás miatt a megbeszélések sokszor az estébe nyúltak. Fiatal voltam, utazni szerettem volna, ezért nekivágtam a világnak. 2005 januárjában a Spanyolország déli részén fekvő Marbellába költöztem, ahol fél évig spanyolul tanultam. Utána Oxfordba utaztam, ahol – a Rudolph Logistik interjúján való megfelelésnek köszönhetően – a BMW azon gyárában dolgoztam, ahol a Minik készülnek. Ott nyolc hónapot tevékenykedtem egészen 2006 májusáig, amikor is visszamentem Marbellára, ahol a turizmusban foglalkoztattak. Az egyik ismerősöm révén októbertől már egy skóciai ötcsillagos hotelben dolgoztam. Bő fél év elteltével, 2007 májusában hazajöttem és állást kerestem. S közben persze élveztem a nyarat, Ikrénybe szinte folyamatosan jártam wakeboardozni. A vakációzás közben azért júliusban arra is időt szakítottam, hogy elmenjek az Egyesült Arab Emírségek 2003-ban alapított nemzeti légitársaságának budapesti nyílt napjára. Az Etihad ugyanis oly mértékben növekedett akkoriban, hogy európai munkatársak felvételét is aktívan szorgalmazták. Többkörös interjú révén szeptemberben kaptam hírt arról, hogy felvettek légi utaskísérőnek. 2007. október 7-én munkába is álltam Abu Dzabiban. A következő év elején pilótaképzést hirdetett meg az Etihad a cég munkatársainak, illetve azok hozzátartozóinak. Három körös kiválasztás előzte meg a programot. A jelentkezőknek előbb egy általános műveltségi tesztet kellett kitölteniük, amelyben érintették a matematikát, a fizikát és a földrajzot, ugyanakkor felmérték az IQ-szintet is. A kiválasztottak a következő lépésben Dubajban vettek részt egy szem-kéz koordinációs teszten, majd aki ezeket az elvárásokat is sikerrel teljesítette, csoportos feladatokban vehetett részt, majd egy személyes interjún. 2008 májusában aztán ki is hirdették, hogy augusztus végén kikkel indul a pilótaprogram. Huszár Attila köztük volt. – Másfél évig tartott a kiképzés a sivatagban, pontosabban a hét oázis köré épült ElAjn városában, a helyi reptéren. 2010 májusában kezdtem el a típusvizsgát az Airbus A320 modellre. A repülések számát tekintve 2012 januárjában lehettem első tiszt, elfoglalva helyem a kapitány melletti jobb oldali ülésben. Az Airbus A320 után 2014-től az A330 típussal, majd egy évre rá az A340 négymotoros géppel repültem, ezt követően válthattam a Boeing 777 modellre, a világ legnagyobb kéthajtóműves utasszállító repülőgépére. 2019 végére értem el az 5500 órás repülési minimumot, amely a kapitányi előléptetés egyik feltétele. Aztán jött a Covid, amely megállított mindent, miközben én már Boeing 787 típussal is repülhettem. A járvány csillapodása után aztán nagyon beindult minden, 2021 októberében be is hívtak a kapitányi program kezdéséhez szükséges kétkörös tesztelésre. Ennek sikeres teljesítése után a kapitányi program tavaly év elején indult. Számomra csak indult volna, mert éppen akkor koronavírusos lettem. Ráadásul, műszaki problémák miatt a Boeing nem tudta az ígért időben szállítani a 787-es gépeket. Végül ez év januárjában kezdhettem el a programot, kapitányként mintegy két hónapja az első utam Indiába vezetett. Kicsit még furcsa, de nagyon jó érzés, hogy az „enyém” a repülőgép. Ha a nyugdíjazásomig, 65 éves koromig repülhetek, nagyon boldog leszek. Megtaláltam a helyemet a világban. Igaz, kerestem is a lehetőségeket, de tettem is azért, hogy valóra váljanak az álmaim.
Huszár Attila és kislánya
